11 éves lett. Ez a születésnap kicsit más volt. Ahogy a lányom szülinapi zsúrján figyeltem a gyerekeket, ámulva észleltem, hogy pár hónap alatt is mennyit változtak. Ahogy játszanak, ahogy esznek, ahogy megnyilvánulnak.

Változik ő is, kezd kiskamasz lenni. És ő maga is figyeli saját magán a változásokat. Ami nem mindig tetszik neki.

A változás, változtatás nem kényelmes, de elengedhetetlen ahhoz, hogy fejlődjünk.

laura

Leginkább előre kiszámítható elképzeléseket, terveket szeretnénk, de gyakran ébredünk rá hogy a dolgok nem mindig úgy mennek ahogy azt elképzeltük.

Amikor már évek óta próbálkoztunk a babavállalással nekünk is eljött az a pont amikor nem lehetett megúszni, hogy változtassunk. Hogy a dolgok mögé nézzünk. Hogy segítséget kérjünk.

Például bár már egy ideje viszonylag egészségesen táplálkoztam, mégis amikor szakemberhez fordultam, rá kellett jönnöm, hogy van még mit fejleszteni a területen, ahhoz hogy befogadóbb tér legyek a megtermékenyüléshez. Nekem a cukor elhagyása volt a legnagyobb kihívás.

Sok mindent nem tudunk befolyásolni, vagy máshogy alakul.

Mivel egyes folyamatok kimenetele ismeretlen így félelmet kelthet bennünk.

Időnként korrekció szükséges a tervekhez és lehet, hogy kevésbé konkrét megfogalmazás.

Így teret adunk a jobb fordulatoknak.

Ha változtatni szeretnél vagy változó helyzetben vagy, követheted ezt a folyamatot:

  1. figyeld meg az érzéseidet – főként a fájdalmasakat

  2. vedd sorra a lehetőségeket

  3. nézd meg min változtathatsz

  4. lazíts a kontrollon és hagyd magad meglepni 🙂

Melyik a legnehezebb lépés számodra ezek közül?

Szeretettel,

Andrea

u.i.: Úgy érzed jól jönne a támogatás a fogantatáshoz, a jobb stresszkezeléshez vezető utadon? Várlak egy ingyenes beszélgetésre és megnézzük milyen lehetőségeid vannak. Klikk ide a jelentkezéshez!

Még szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .